betus_tarsashaz

Olcsón Takarítás – Minőségi társasház takarítás

Bár vállalkozásunk még csak kicsit több, mint négy éves múltra tekinthet vissza a társasház takarítási piacon, viszont ennek ellenére is már jó néhány társasház döntött mellettünk, és a továbbiakban is törekszünk rá, hogy napról napra bővítsük megelégedett ügyfeleink körét. Jelenleg 55 budapesti társasház rendszeres takarítási feladatait látjuk el, amik között találhatóak olyanok is, amelyek gondnoki feladataik ellátásával is minket bíztak meg. Amire pedig igazán büszkék vagyunk, hogy megbízást saját hibánkból kifolyólag még nem vesztettünk. Legelső rendszeres társasház takarításunkat 2012 februárjában kezdtük meg, ugyan ezen év decemberében pedig elnyertük legelső teljes körű gondnoki megbízásunkat is. Mind kettőt azóta is folyamatosan ellátjuk a tulajdonosok teljes megelégedésére.

Vezetőségünk a sok kicsi sokra megy mottó alapján igyekszik a lehető legalacsonyabb áron a legmagasabb minőséget nyújtani, ezzel is az ügyfél elégedettséget és a hosszú távú együttműködést elérni, majd azt fenntartani.

Vállaljuk társasházak rendszeres napi, heti, havi takarítását. Nagytakarítást, piperetakarítást, felújítás utáni, átadás előtti takarításokat egyaránt. Új szolgáltatásunk keretein belül vállaljuk TELJES KÖRŰ GONDNOKI FELADATOK ellátását! A korábban több irányba mutató takarító vállalkozásunk (társasházak, magán ingatlanok, irodák, üzletek) mostanra letisztult, és a kizárólagos célterületünk a társasház takarítás és a társasházi gondnoki szolgáltatás ellátása lett. Néhány megmaradt régi ügyfelünkön kívül már csak társasházak részére nyújtunk szolgáltatásokat és teljes mértékben erre is rendezkedtünk be. Ezzel is a maximális hatékonyságot és a jól szervezettséget szeretnénk elérni és fenntartani.

Korszerű eszközökkel, szükség esetén ipari gépekkel, minőségi, felület specifikus tisztítószerekkel, erkölcsileg feddhetetlen kollégákkal dolgozunk, garanciát és felelősséget vállalunk az általunk elvégzett munkákra. 2013 szeptemberétől vállalkozásunk sikeresen csatlakozott a Viktória Társasház Rendszerhez stratégiai partnerként, ezzel is egyfajta minőségi garanciát adva Ügyfeleinknek.

A gondosan kidolgozott belső folyamatainknak és vállalati értékeinknek köszönhetően egyedi ellenőrzési eszközeinkkel biztosítjuk a folyamatosan fent álló kiváló minőséget, amelyet dokumentálunk is a rendszeres bejárások alkalmával. Munkatársaink gyorsan, precízen dolgoznak, ami a gondos kiválasztási folyamatnak és a folyamatos tréningeknek köszönhető. Pontosan megtanulják az elvégzendő feladatok listáját és megadott sorrendben el is végzik azt. Erkölcsileg feddhetetlenek, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek! Rendszeresen végzünk “meglepetés” ellenőrzéseket annak érdekében, hogy az elvégzett feladatok ne váljanak rutinná, hiszen ez hanyagsághoz vezetne. Folyamatosan ellenőrizzük, hogy a munkatársaink rendelkezésére áll-e minden eszköz és tisztítószer, hiszen csak így tudják megfelelően elvégezni a munkájukat.

Mi bízunk önmagunkban, a minőségi munkavégzésünkben és a sikeres hosszútávú együttműködésben!

Bízunk benne, csapatunk bebizonyíthatja Önnek is, hogy létezik Olcsón /minőségi/ társasház Takarítás.

További kellemes böngészést kívánunk!

nemetzaszloangolzaszlo